Pesten elolvastam a Bűnbeesést a Színháztudományi Intézetben, a Játékost nem találták, de örültek, hogy felhívtam rá a figyelmet, mert meg kell szerezniük.
Quentint és téged is - ha tiltakozol is az analógia ellen -,még jobban megismertem. Kivontalak... - és tisztán álltál előttem. Te - Kálmán György. - Nem bűnösként és nem is ártatlanul - emberként, aki tud vétkezni... (még a színpadon is, ki tudja, milyen milyen zavarból, amivel aztán elindit egy képzelődést az 5. sor 7. székén ülő valakiben...) egy oda nem illő mondattal./
Szóval a könyvtárban ültem... ott kerestelek Téged. És megint nem az életben, a valóságban. Míg Te - ha jól tudom, véletlenül - a belváros egy presszójában ültél valakivel,aki nem is tudhatja, hogy ki vagy te, hiába "ismer". Nem, igazán nem vagy számomra a Tökéletesség, a Bálvány. De nem tudom lebeszélni magam Rólad, mert még mindig azt hiszem, hogy -bármilyen nevetséges is ez másnak - , hogy egymáshoz tartozunk. Mert kinyitom a Film Szinház Muzsikát, és ott , egy képről újra hozzám szól a tekinteted, én értem..., és érzem...
a megvilágitott fa
3 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése