Látod? Nem akartam ,hogy elhatalmasodjon rajtam ez az "őrültség" - de úgy látszik, minden hiába; már k é s ő: túlságosan "belémfészkelődtél". Persze ezért Te egyáltalán nem vagy hibáztatható. Sőt. Igazán semmit se tettél, hogy ez megtörténjék, velem; azon kívül, hogy v a gy, és olyan... amilyen.
És, ha, most, a napokban nem vált volna kétségessé az, amit annyira vártam, ami éltetett: hogy a szünetben felugrom Pestre, s ott téged is megláthatlak, ha "csak" színpadon is,... akkor talán még mindig azt hinném, hogy már túlvagyok rajtad - "kiéreztelek", kiírtalak magamból. De úgy látszik: mégsem.
Vagy Te jelentesz túl sokat nekem, vagy Pest, és Te benne, vagy Ti mindketten, és a Színház... jelenthetitek számomra a "kitörés" lehetőségét, vagy csak a Vágyát és Reményét. És talán a kéziratom, ami szintén ott van, ami tény, és kétségkívül az e n y é m -- s így erre az egyre lehetek büszke. De nem akarok írni róla, mert lehet, hogy ebből se lesz semmi... Mások számára.- És lehet, hogy rá kell döbbennem arra, hogy se így, se úgy, sehogy se tudok kitörni magamból, s abból a szűk körből, amibe be vagyok szorítva, s ami jelenleg az életem.
