(el nem küldött levelek) folytatom...1969. április

 1969. ápr 19/ 4

Ugye unod már? Azt hiszed, hogy teljesen hülye vagyok, egy őrült... Hihetnéd is, joggal, de nem hihetsz semmit, mert nem is tudsz rólam. Vagy csak egy kis töredéket. Ha tudnád... nem tűrhetnéd, valamit tenned kellene.

Egyébként rólad is azt tartják, hogy teljesen "őrült" vagy: türelmetlen, nyugtalan, aki ha megrendel valamit, nem tudja kivárni,... elrohan... Hova? Miért? ? Egyszer igazán összeszaladhatnánk!

Persze, egyszer már megmondtad, (álmomban) "igy menekülsz a menekülés elől".Egyszer igazán összeszaladhatnánk!(a  valóságban)

Lefékezhetnénk egymást... aztán továbbmennénk...vagy - ha úgy akarnánk-,  örökre együttmaradnánk.

De - mindképp - találkoznunk kellene már. végre valahára! Csakhogy ezt neked is akarni kellene!  Mert én, láthatod: sikertelen, gyáva ember lettem, azaz maradtam, aki nem tudja elviselni a kudarcokat. .. Már nem merek kockáztatni. Most már túl sokat vesztenék. Többet, mint egy álmot.  M i n d e n t ! Ezt nem tudom most már megmagyarázni. Itt kevés a szó. Nekem mondta valamikor valaki:"ezt érezni kell a másiknak is, ha te nem érzed, sajnálom." - Én nem értettem meg... Lehet, hogy ez most büntetés is, tőled...talán megérdemelten.. és téged nem is lehet hibáztatni miatta, mert nem  - avagyok neked, csak te nekem. - annál inkább, most már talán örökké.

 Újra várlak - a tévében. Juan leszel? Már elolvastalak a "SZájkosárban" Ha az én "titkom " nem is olyan súlyos, mint a dráma hőseié, belőle mégis megértheted, hogy miért muszáj b e s z é l n e m, ha csak ilyen formában is: cél, funkció nélkül. Hogy is hihettem, ha csak kicsit is, hogy majd megmutatom neked...Sose lesz hozzá bátorságom.  Meg aztán: szégyellném is. Mert szemtől szembe senkivel , sohase tudnék ennyire őszinte és bizalmas lenni. Csak ha tudnám, biztosan, hogy a másik is ugyanúgy vagy még jobban...

Önző vagyok?  Lehet. - De az biztos, hogy téged nagyon szeretlek. S látod, még "igy" is. - anélkül , hogy tudnám, hogy t e is. ..Sőt, majdhogynem abban kellene biztosnak lennem, hogy "NEM2et mondasz rám, illetve ami még ennál is kevesebb, hogy nem mondasz semmit...

A paradox az, hogy te hallgatsz, s a szavaid mégis folyton eljutnak hozzám, én meg hiába beszélek, csak neked, nem hallhatod. 

És épp ezért irok, hogy tudjak hallgatni.