Most csak azért irok, mert tegnap óta történt valami - persze, gondolhatod már, csak a megszokott módon: álmomban - de túlságosan valószerű volt ez az álom, valóságosabb, mint minden , ami hozzádkapcsol. El kell mondanom neked. Figyelj:
Egy szállóban laktam, a szobámba áthallatszott az Elektra előadás s benne a te hangod is.
..Mintha ott lett volna a szinház, ahol lakok... Aztán csend lett.. vége az előadásnak, s kimentem a portára, ott vártalak. S jöttél is. Az arcod másvolt, d e csak T E lehettél...Valami "Jónapot"félét mormogtál nekem, mire eléd álltam s meglepő nyugalommal kijelentettem, hogy "egy kérésem van, szeretném igénybevenni az idejét - egyszer -, ha ráér."..Leültünk egy kis padra. Nagyon komoly voltál. Nem beszéltünk, de olyan egyetértően ültünk egymás mellett. Aztán a portás átadott neked egy fél kenyeret, amiért jöhettél, s azzal visszafordultunk... A karod nyújtottad, s én belekapaszkodtam. Igy mentünk, te közben beszéltél, - a szüleidről, gyerekkorodról - szomorúan - de én nem tudtam pontosan odafigyelni a szavaidra, pedig szerettem volna - de túlságosan lekötött együttes "képünk" tudata. Beléptünk a szinházajtón, s közben azt mondtad, s erre már tisztán emlékszem:
"SZeretném, ha barátok lennénk." - nagyon egyszerűen mondtad és meggyőzően.
"Én is, nagyon szeretném..." válaszoltam - s beléptünk...
-Aztán felébredtem.
S mit mondhatnék még, most?
Olyan egyszerű volt az egész és olyan t i s z t a..
Olyan jó volt belédkarolni, s olyan természetes s magától értetődő.
Nem volt közöttünk szó sem szerelemről és semmi "nagyról" vagy "mélyről".
Olyan e g y s z e r ű és n y i l v á n v a l ó volt minden -- és megnyugtató - mindkettőnknek
De miért csak álom?!
Miért nem VALÓSÁG?!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése