Vallomásaim áttettem készülő "irodalmi alkotásomba". Ott igyekszem a lehetőségekhez képest mindent elmondani: tehát, visszaemlékezésből a jelen sem hiányzik, a legmaibb jelen; persze csak mint -sokszor újabb kilátástalanságot jelentő - "perspektíva". Túlságosan őszinte vagyok a "művemben", ez az irodalmiságának nem árt, a gyávaságomat viszont alaposan kikezdte. Azért mégse bánnám, ha kinyomtatná valamelyik kiadó. Befejezem - most már biztosan tudom, de azt még mindig nem, hogy van-e tehetségem. Egy kicsi biztos.
(Befejeztem valóban. Kár hogy nem biztam jobban magamban. A "tehetség+ csak lehetőség, abban bízni alapvető, hát még ha már "tesz" is az ember. Hogy kiadták- e ill. miért nem , az más kérdés... Erősen foglalkoztat a gondolat, hogy megpróbálom most.. kiadni. Persze előbb újraolvasom - mai szemmel... Akárcsak ezeket a naplókat:)
Most egész másról akartam írni, ami lehet, hogy nem fér bele a regény kompozíciójába. De nagyon bonyolult a dolog. Félek leírni. Nem vagyok tisztában azzal, hogy helyesen cselekszem-e.- Nem tudok azonosulni a "tanárnő"-ségemmel, ami nagyon sokmindenre kötelezne. Délután teljesen felkavart valami, ami egyenes folytatása volt egy április éjszakai utazásomnak. Pedig azt hittem, hogy vége. De sajnos(?) soha sincs teljesen vége annak, ami egyszer elkezdődött... Hogy fog végződni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése