egy sátor előtt hasalok...
Nem fogok "naplót" írni; beszámolni filológiai pontossággal a látottakról, tapasztalataimról, benyomásaimról - nem akarok egy rosszul sikerült könyvet írni - minden kompozíció nélkül. inkább maradok a forgács-módszernél, ha ez megint szubjektivitáshoz is vezet, ami hű műfaji tükre önző voltomnak, ez az egész irkálás pedig az "elvontságom" vagy erősebben szólva: életképtelenségem egyenes következménye: t.i. leírom, amit nem teszek meg a valóságban, mert a valóságban tulajdonképpen nem is teszek - magamtól, gondolataim életrekeltéseként - semmit. Hülye vagyok. Egész egyszerűen ez az igazság. Emellett: kibírhatatlan, elviselhetetlen - sajnos nem csak a magam, hanem a mások számára is, ami persze kölcsönösen kiegészíti egymást . De hagyjuk ezt a témát. Előbb utóbb úgyis ide fogok kanyarodni, bárhonnan indulok.
(no, szerintem ez az önostorozás, egy rosszhangulatú sátorbeli beszélgetés utóhatása lehet, ahol elég igazságtalanul eshetett nekem egyik társunk, akire ezek a jelzők legalább annyira ráillenének, -kivéve az "elvontságot" ill."életképtelenséget",-,de én mindig hajlandó voltam, mindenért magamat okolni..."ostorozni" - ha mások előtt nem is mutattam)
Közben vacsoráztam, s eszembe jutott, hogy már egy hete egy levelet sem írtam haza, nagyon elszégyelltem magam, s írtam Anyunak ebben az elég vacak "ebédlő"-világításban, ahol a tábor egyetlen fényforrása van. Általában nem valami civilizált körülmények között élünk itt az erdő közepén - s talán lassanként mi is átvedlünk "természeti" lényekké. Persze ennek rengeteg jó oldala is van, csak kissé nehéz volt az aklimatizáció. először nagyon el voltam keseredve,amikor megérkeztünk a táborba, de fokozatosan megtanultam meglátni azokat a pozitívumokat, amiket eleinte fel sem ismertem. (ez talán összefügg fent már említett "elvontságommal", hogy ismét visszatérjek "bűvös körömbe".) Megismertem illetve ismerkedem egy új országgal, emberekkel, - sajnos túlságosan passzívan - s elsősorban magamat ismertem nem is meg-, hanem ki. De remélem, ez hasznomra lesz. Muszáj megváltoznom, de talán már késő is, hiszen ezt már annyiszor leszögeztem, és hiába... Bár eddig - azt hiszem - egy kicsit mégis csak "szerettem" magamat, (még szép!) , most viszont eljutottam oda, hogy szinte csak utálatot érzek magam iránt. (hát ez nagy hiba! de milyen hatások is érhettek, hogy idejuttattak!?) S úgy gondolom -és nem is minden alap nélkül -, hogy mások is gyűlölnek.(hát hogy is szerethetnének mások, ha én nem szeretem magamat?. Nem ismertem eléggé Adyt? "Szeretném már magam utálni, De, istenem, ők is utálnak...") Én egy fordított-Ady voltam?!) - S amit soha nem hittem volna magamról, vagy csak nem mertem bevallani, talán még rosszindulatú is vagyok amellett, hogy hiú - sőt: gonosz. (Hát, én ezt nem vagyok hajlandó most elhinni! akkor se kellett volna!!!) Csak nem tudom, miért, mikor nem akarom. Persze nálam semmi sem egyértelmű,a legrémesebb, hogy folyton más vagyok, s ami az egyik percben áll rám vonatkozóan, azt a m
ásik percben megcáfolom, s ez több, mint hangulati anomália. (Hát mi? Jaj! - Micsoda rossz hatások érhettek engem...akkor és ott..., amik ezt hozták ki belőlem.)
Ma Csehov házában voltunk Melihovóban (...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése