április 19.

Amikor a vonatban ülte,. már Pest után,- ilyen gondolatok jártak a fejemben, hozzád beszélve, de már nem teljesen:

"Megyek vissza... és úgy érzem, véglegesen,- minden álmomtól, reményemtől megszabadítottan. miközben Te épp most viszed be magad - vagy inkább csak a "kegyelmes úr"-nak nevezett bábút - a katona József Színpadára. Én még csütörtökön láttalak. De nem is tudom, Te voltál-e. Egy szereped sem tűnt ennyire idegennek, nem rád szabottnak. Nem is lehettél Te. Igy aztán utazom vissza anélkül, hogy láthattalak volna. Így vagy nekem - vagy is és nem is., látlak és mégsem látlak... Szóval utazom vissza, pedig nem találkoztunk. És azt hiszem, búcsúzom is. --- Vége az egésznek. Általános csődben vagyok, különben is. És nem akarom megosztani veled a gondjaimat - mert semmi értelme. Önáltatás lenne. És elhatároztam, hogy nem álltatom többé magam semmivel. Élem azt az életet, ami adva van. És nem menekülök álomszigetekre. .. Így lemondok, le kell mondanom Rólad is. Bár - bevallom - nehezemre esik. Előbb kellett volna!"