Tudományos szocializmus szigorlatra készülök. Sajnos úgy, hogy közben mindig másutt jár az eszem. Azt hiszem, épp elég időm van rá, s nagyon nehezen rázódok bele a tanulásba - talán azért, mert ez rendszeres, hosszantartó munkát kell, hogy jelentsen. Nehezemre esik. (Nem csodálom!)Most jobban érdekelne a "színház".(ezt se!) Dürrenmatt Színházi problémáival fűszerezem sz SZKP XX. kongresszusát. De ez így sehogysincs jól. Folytonos lelki háborgások kísérik minden ténykedésem, akár a kötelező, akár a tágabb értelemben vett kötelező anyaggal foglalkozom. Melyiknek adjam az elsőbbséget? S főleg: mikor és mennyit?! (ez örök kérdés marad... mire fordítsuk az életünket...)
Áh! Az egész é l e tbeosztásom rossz.(hát igen, nem csak az idő-, a sok idő, az életet teszi ki, egybeállva) Azért , mert még mindig nem tudom, hogy mit is akarok.. - Most egy újabb kitörési kísérletre készülök, 6-án. De nem fogom emiatt elhanyagolni a tud. szoc. tanulást! Előbb kellett volna beiktatni a "színházi problémákat" Nem mindent utolsó percben. (Ezt viszont, már megint, nem teljesen értem. Hogy érezhettem magam 22 évesen elkésettnek!!!???)
De este azért elmegyek az Egyetemi Színpad Ionesco előadásának vitájára. Láttam. Határozott véleményt is alkottam róla. - Hozzászólni viszont nem fogok... (Már mondtam, hogy egy semmi vagyok!) (Most viszont nagyon felbosszantottam magam, pontosabban ez a 22 éves "előzményem" - hogy lehet így gondolkozni, ilyen kishitűen, és eleve lemondással, gyáván... magamra vethetek! HA nem is lett belőlem "semmi" - vagy legalábbis ha nem sok - ha nem annyi , amennyi esetleg lehettem volna...Pedig már ekkor megmondta a Szauder prof., hogy a félszegségem... gát lesz a meglévő tehetségem érvényesítésében. hogy nem tudtam változtatni? Felrázni magam...!?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése