Úgy látszik, ezen a naplón kívül senkim sincs. (pedig hogy utálom ezt az egész naplóírást - az asszociációi miatt főleg.) Szentimentalizmus. Valóságból álomba, vágyakba menekülés. Beteges seredülőkor, illetve igazi serdülőkor, ami most már anakronisztikus, idejét múlta, nevetséges. Mármint én. ? (nos, lányom, mindig nevet a régi írásaimon, mindenesre ez most itt megnyugvással tölt el, hogy magam is nevetségesnek találtam naplóíró magamat...:) Vagy nem is. Csak lehetetlen. S kicsit többre képes, mint ami, jelenleg. Ez az egy dolog, amiről minden önbecsmérlésem ellenére nem tudom magam lebeszélni. S már nem is vagyok benne biztos, hogy az egyedüllét fizikai értelemben gyötör - szellemiekben sokkal inkább. ez az, amiért G-nak nemet mondtam végülis. Mert vele is "egyedül" voltam, akkor is, amikor csókolt. S talán ezért nem tudtam elviselni a fizikai jelenlétét sem, mert "amúgy" távol volt tőlem mindig. Legalábbis én így éreztem. Hogy nem tudott kiépülni híd közöttünk, szellemi vonatkozásban, abban talán én is hibás vagyok, meg se kíséreltem, eleve reménytelennek látva a helyzetet.meg voltam róla győződve, hogy számára a nő, mint olyan, csakis és kizárólag szexuális fogalom. S én sem kellek neki "másra" talán. - Á néni szerint (pesti "anyai" barátnőm) akkor nem épp engem választott volna, s még hálásnak is kellett volna lennem - tudva, hogy milyen -lehetetlen- vagyok. (Úgy tűnik , Á. néni éppenséggel nem hízelgett nekem!:) De ó nem ismer jól, engem se, őt meg egyáltalán nem. bár az utóbbi dologban egy kicsit igaza van... Viszont én megmondtam G-nak előre, még az első "ostromlásnál", amikor a strand után beszélgettünk, s szinte könyörgött, járjunk együtt, szórakozzunk stb. Nem akartam! Megmondtam azt is neki, hogy megbánja, velem nem lehet kijönni, elviselhetetlenül rossz a természetem... Azt hitte, kifogás, nem törődött vele, "próbáljuk meg" - mondta. Ez kompromisszumos megoldásnak látszott. Belementem - Nem sikerült. az ügy be van fejezve. Csak a probléma ott kezdődik, hogy itt nem e g y ü g y r ő l van szó. Sokkal többről. Arról, hogy nem normális ez a visszavonult életmód, amit folytatok.
Ma leszigorlatoztam tud. szoc.- ból. Négyesre. Fellélegeztem. ( a tud. szoc. nehezemre esett, ezzel magyarázható a 4-es utáni fellélegzés. Amúgy inkább , irodalombólbol. mindig, 5-ösökre vizsgáztam.)
Felengedett bennem az a hallatlan feszültség, ami tegnap még nagyon is uralkodott rajtam. - De mi a különbség a tegnap és ma éjfél között? Tegnap 100 oldalas óránkénti sebességgel ismételtem az anyagot a tanulóban, ma szintén a tanulóban írom ezeket a sorokat hasonló gyors sebességgel. Mert a tegnapi feszültség mégsem múlt el, csupán gazdát cserélt, illetve visszakerült eredeti mivoltához - tisztán, áttétel nélkül. S ez az, amit meg kell szüntessek. Mert az áttételes feszültség értékesebb! Az legalább produktív. De emez csak destruál és emészt.
Egyedül voltam moziban is. Tetszett a film. Megrázott. ("Vadul vagy engedékenyen")- angol, egyetemistákról.) Amikor kijöttem a moziból, esett az eső. Szerencsém volt. Így legalább a könnyeim, amik megállás nélkül potyogtak, esőcseppeknek is tűnhettek. Egyébként nem érdekelt volna az sem, ha valaki sírni lát. A villamosban megláttam S.P.-t. aki két éve levelet írt nekem, félreérthetetlen "ajánlattal", s aki egy picit érdekelt is, korábban. A barátjával volt. "Az egészben az volt a legjobb, amikor a csaj hazament és bőgött." - kaptam el egy foszlányt a beszélgetésükből. Enyhe undor fogott el. Az egész filmben "az volt a legjobb", hogy mint egész, életszerű volt, drámai és megrázó. - És főleg elgondolkodtató - mégpedig arról, hogy a legfőbb, tudni, hogyan éljünk, mire használjuk az életünket, mert sajnos a valóságban legtöbbször az történik, hogy mások életének elcsúfítására fordítjuk, ahelyett, hogy a sajátunkat és másét is széppé és hasznossá tennénk. És szólt az igazi szerelemről, az igazi érzésekről, ha sokszor negatív példákat is hozva fel erre, és szólt a barátságról, hűségről - és mindenről, ami az életben benne van. És még sokminderől, amit az ember inkább érez, mint szavakká szűrve megfogalmaz. Ők mindezt nem vehették észre. Én a film után - ha nem vagyok egyedül -,akkor se tudtam volna szólni semmit. Legalábbis néhány percig. - Mintha nem is arról az előadásról jöttek volna, amin én voltam. - De azért kicsit megnyugtatott, hogy azt az idétlen röhejbe ágyazott mondatot nem az ő, hanem a barátja szájából hallottam. - A villamosról majdnem egyszerre szálltunk le. Ők balra, én jobbra, szaladtam, hogy a villamos előtt át tudjak még menni - és hogy minél messzebb legyek tőlük. Dühös voltam az emlékeimre is. - A villamosra az eső miatt szálltam. (
Felsiettem a koleszba. Fullasztó levegő fogadott, a jól ismert rendetlen zsúfoltság. Egy perc múlva újra az utcán voltam, az esőben. Levegőt szívni. A pályaudvar felé mentem, főútvonalon. Két kölyök leszólított. Villamossal akartam visszajönni, de csak 40 fillér volt nálam. Visszagyalogoltam. 5 percig tartott az egész sétám. Nem nyugtatott meg. - Most tovább fulladozom. Egyedül, s egymás hegyén hátán a koleszban, vagy otthon a tágas szobában Anyuval az ellentétes érzelmek légkörében.
Holnap elkezdem írni a szakdolgozatomat. A "feszültségemet" igyekszem minél produktívabban áttenni eme "tudományos" területre, s az energiafölöslegem is. - A siker kétséges. - S mi a siker? Az, hogy nekem tetszik, én meg vagyok elégedve, vagy a tanárnak, akinél írom, s akinek a véleményével eleve nem értek egyet. Egyik se lenne a siker. De más perspektívám nincs. S mi lesz belőle? Egy jegy a diplomámba, amit soha, senki meg se kérdez . (most kérdés nélkül ideírom: jeles lett!:) De én leszek benne, beleírom magam, nem adva fel az önállóságomat. Eredetit fogok írni, ez biztos. S igyekszem jót is. Aztán nekifogok egy színházi tanulmánynak. (A pesti utamnak csupán ez lett az eredménye.) - a groteszkről írok, az abszurd dráma színpadi problémáiról, vagy valami egész másról, de sürgősen el kell döntenem a témát, s legalább február közepére megírni. magam is kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Ha gyakornoki állás nem is, de valami hasznos, mégis. Maga a tény, hogy csinálok valamit, hogy használom az agyamat, de nem a magamon való meddő töprengésre, hanem valami rajtam kívül levő dologra. - Talán az egyedüllétem ez is fogja oldani valami módon. (bár semmiképp sem elégségesen.)
Nem szabad magammal foglakoznom örökké!! Tudom - és most is azt teszem. --
Be is fejezném. De ha már minden akaratom ellenére is "napló" lett ebből az egykor szép, de egyre csúnyábbá váló füzetből, - még letörlesztem egy adósságom a folytonosság kedvéért:
P.I.-vel kapcsolatos gondolataimhoz, érzéseimhez függelék.
Azóta egyszer láttam. A Tisza szállóban, egy irodalmi esten, a kislánnyal, akivel már elég rég együtt jár. Őt ismerem is. Egy évfolyamtársam lakott náluk, s barátnője volt. Tőle tudom, a gondolkodásmódja rokon az enyémmel. Pesszimista. Csakhogy ő el is jutott az öngyilkosságig. Én sohasem fogok. Nem mintha ezt hibául rónám fel a számlámra..(A sors keserű iróniája, hogy P.I. lett öngyilkos, évtizedekkel később.) - Ahogy együtt láttam őket - lebeszéltem magam mindenről. S nem is esett túlságosan nehezemre. - Pedig mikor észrevett p.I., nem volt egész közömbös a tekintete, s utána is keresett vele. - Persze én is. Ez az igazság. De nem "találkoztunk+.-- S a gyötrődés. a kín ezúttal elmaradt!!!
(A mai napig eszembe se jutott, s most is csak azért, mert elolvastam a múltkori bejegyzést.) -
Végre elálmosodtam. (Unalmas vagyok.) Egy óra van már, "holnap". Az éjszaka az én igazi napszakom. De most már elég belőle. Lefekszem. Jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése