Ha írok, megfakul minden a sorokban. Nem tudom visszaadni, ami bennem színesen még megfoglamazatlanul kavarog. A kifejezés vágya és gyötreelme csatázik bennem, de a gyötrelem folyton letöri a vágyat. S az eredmény: semmi.
Sokszor arra gondolok, hogy tulajdonképpen nincs is tehetségem semmihez. Csak dilettáns vagyok, s mindenhez egy kicsit értek, s ahogy öregszem, mindenhez egyre kevesebbet.
Az idő sürget! - 22 éves vagyok, és még senki. És sokszor még annál is kevesebb!
(bocs, kedves 22 éves én, de ez nevetnivaló, most 3szór annyi vagyok! és most se érzem magam sokkal többnek!)
De akkor mi az, ami forrong bennem? Ami megkülönböztet a többiektől? Ami piszok természetem ellenére is pozitív bennem, és megengedi, hogy néha jóban legyek magammal, hogy aztán újra összevesszek. Ki vagyok én?! Nem ismer senki. És én se ismerem magamat. --
"Nehéz ember" vagyok. Ez biztos.
De azt se tudom, hogy jó-e vagy rossz. -
Talán egyik sem, talán mindkettő. Talán az egésszel nem érdemes foglalkozni. Mert nem ez az az út, amivel segíteni lehetne rajtam.! AZ önmegismerésnek próbája a cselekedet. Milyen vagyok, mint t a n á r ? (Ma minősítettek orosz tanításból.: "Határozatlan, rossz az időbeosztásom. Akárcsak az életben, - más területein. - Az óráim megtervezése "kifogástalan" - a kivitelezésben van a hiba, - s ez a hiba belőlem, lényem legmélyééből fakad, amit nem tudok levetni. Nem vagyok tanártipus. Ezzel nem mondok se jót se rosszat magamról. De az már "rossz", hogy ezt tudva erre a pályára készülök, igaz, úgy, hogy kibúvási lehetőségeket meghagyva, de nem konkrétan kiépítve ezeket se. December 6-án (hosszas lelki és egyéb előkészületek után) felmegyek Pestre, a Színháztudományi Intézetbe..., a folytatás nem tudom, mi lesz. ("S a többit nem tudom...":) (?) nem sokkal magasabb itt a szellemi színvonal, csak a téma más:) Nem vagyok eléggé felkészülve. Miért? Időbeosztás, határozottság hiánya!! Helyben vagyunk.
Valami nincs rendben velem. már évek óta.- (már egy élet óta!(?):)
Minden egy nagy összevisszaság körülöttem és benenem. Nem így kellene élnem, de nem tudok élni másként sem. Még elképzelésem sincs egy esetleges más életről. - Már a "saját otthonom", az "én családom "kifejezések sem tudnak bennem dduruzsoló érzéseket felkorbácsolni, mint régebben. Irtózom a változatlanságtól. - A keretek közé szorítástól. Színes, változatos életet akarok, és tartalmasat. - Csakhogy ehhez nekem is színesnek és tartalmasnak kellene lenenem.
Nem megy...
Akarni se tudok...
Csak azt ki tudnám verni a fejemből, hogy valami mégiscsak van bennem. Vagy tudnám közelebbről, hogy mi az?
(hajaj... nehéz ügy...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése