1966. január 6.

Szeged, 196(5)6. január 6. 0 óra 30 perc

Tudtam. El kellett tévesztenem a dátumot..

Nem akartam ezt az új évet, de jött hívatlanul is. -

Félek tőle, jobban, mint bármelyik évemtől, eddig.

Igaz is, eddig minden évet vártam, tele vágyakkal, amiket teljesíthetőknek véltem a mindenkori következő évben. Most már túl sok a restancia, úgysem férne be a keretbe. - nagyon rossz előérzeteim vannak. Késő van már mindenre, úgy érzem. (Hát már megint! még mindig... és mindez az elkésettség érzés irdd és mondd: 22 évesen. Röhej!)

Aggodalom. - ez az életérzésem. (No, ez meg is maradt. Nem is tudtam, hogy ennyire régi keletű!)

Aggaszt ami bennem, ami körülöttem, s ami az egéssz világban folyik. Zűrzavar, káosz, kilátástalanság mindenütt. (Ez is... már akkor...?!....) Csupa ok a pesszimizmusra. De azért nem vagyok rosszkedvű! Humorral igyekszem feloldani a keserűségem. Ha nem is mindig sikerül. -

(valószínűleg nemigen... lányom, aki most 25, olvasva (itt még) 22 éves "anyja" e sorait, épp az öniróniát hiányolja - mint szükséges távolságtartó attitűdöt a naplómból. Persze én az iróniától - minden változatától - idegenkedek. De a humor.... az bizony jó dolog (lenne)!)

Nagyon sokat gondolok a nagybátyámra.

Hiányzik. De nem tudok (vissza) közeledni hozzá. (fél évvel azelőtt találkozhattam vele már felnőttként személyesen, Svájcban, majd Franciaországban. Szép nyár volt!) Keresett telefonon. gondolkodom, visszahívjam-e. Túl sokat jelent nekem, s nem tudom, hogy ebben a "túl"-ban nem én vagyok-e a ludas, s nem tudom, nem lenne-e jobb harcolni ellene. Nem tudom "tisztán", csak gyermekien szeretni, ha a közelében vagyok. Talán azért is nem tudja, hogy mennyire szeretem, mert a "ráadás" leplezésében az alapszeretetem kimutatása is megcsorbul.

Nincs nap, hogy ne gondolnék rá.

Pedig néha gyűlölöm is, de akkor is rá gondolok...

Áh, marhaság! ma láttam a Phaedrát, filmen. Feledhetetlen képei voltak. A szivacskabátom (és magamat) összevisszagyűrtem előadás alatt.

Most gyűjtöm az anyagot a szakdolgozatomhoz. A hó végére beadom. S aztán? Tanítás, tanulás. Elhelyezkedés!! - Csak a "kis dolgok"-ban tudok megkapaszkodni, a nagyok közt elveszek, és senki se fogja a kezem!!

Az anyám fogná, örökké, mint kisgyerekkoromban. Az ő kezéből viszont én húztam ki a magamét, s ugyanakkor ezzel még jobban hozzáláncolódtam (a lelkiismeretfurdalással.) Most 10 napig otthon voltam. napjaim története egy külön regény. Nagyon szomorú. Bűnös vagyok és áldozat. - Nem szeretem ezt a témát. -

Jöjjön a szakdolgozat! "Tanulmány egy versről".